A tempera festék története és fejlődése az ókortól napjainkig
A tempera festék története és fejlődése az ókortól napjainkig igazán lenyűgöző utazás, amely bepillantást enged abba, hogyan alakult ez a művészeti médium az idők során. Az ókorban kezdődött minden, amikor az emberek először fedezték fel a pigmentek keverésének lehetőségét különböző kötőanyagokkal. A legkorábbi ismert tempera festményeket Egyiptomban találták meg, ahol művészek tojássárgáját használtak kötőanyagként, hogy tartós és élénk színeket hozzanak létre.
Ahogy telt-múlt az idő, a görögök és rómaiak is felfedezték a tempera technikáit. A freskók készítése közben gyakran alkalmazták ezt a módszert, mivel gyorsan száradt és rendkívül tartós volt. Ezért nem meglepő, hogy számos antik templom falain még ma is láthatunk ilyen alkotásokat. Azonban nem csak Európában volt népszerű; Kínában például selyemfestményekhez használták ugyanezt a technikát.
Az európai középkor hozta el igazán a tempera virágkorát. Ebben az időszakban főleg vallási témájú képeken alkalmazták széles körben. Gondoljunk csak bele: ikonikus oltárképek, amelyek ma is csodálattal töltenek el minket múzeumok termeiben! Ezeknek a mesterműveknek köszönhetően sokat tanulhatunk arról is, hogyan élték mindennapjaikat azokban az időkben.
Majd jött a reneszánsz korszak – egy újabb mérföldkő! Leonardo da Vinci-től Botticelli-ig számos híres művész használta továbbra is ezt az ősi technikát munkáihoz. Bár ekkor már elkezdett terjedni más típusú festési mód (például olajfestészet), mégis maradt helye bőségesen ennek régi barátnak hívható anyagnak!
A 19.-20.század fordulójára viszont mintha kissé feledésbe merült volna… De miért? Talán mert modern világunk rohanása miatt lassacskán elveszett annak értelme vagy fontossága… Ámde szerencsére itt sem áll meg történetünk fonala: kortárs képzőművészek között újra fellángolt érdeklődést váltott ki e régies módszer iránti szeretet!
Érdekességként említhetjük azt irodalomkedvelők számára miszerint pl.: J.R.R Tolkien hobbit meséin belüli illusztrációkat maga rajzolta meg saját kezével ezen eszközzel – milyen izgalmas ugye?
Manapság pedig online platformokon keresztül bárki könnyedén hozzáférhet információhoz erről akár otthonról kedve szerint próbálkozhat saját maga elkészíteni első remekeit… Sose tudhatjuk hol rejtendek igazi tehetségek köztünk!
Összegzésképp tehát látjuk miként ívelt pályája vissza-visszatérően emberi civilizációnkon átívelve egységet adva múlt-jelen-jövön keresztül áradó kreativitás folyamatosságának biztos pontjaként szolgálva generációkon túlmenően..
Tempera technikák: Hogyan készítsünk és alkalmazzunk temperát a művészetben?
A tempera festés egy ősi művészeti technika, amely évszázadok óta lenyűgözi az embereket. De hogyan is készítjük és alkalmazzuk ezt a különleges médiumot? Először is, fontos megérteni, hogy a tempera alapja egy egyszerű, de hatékony keverék: pigmentek és kötőanyag. A leggyakrabban használt kötőanyag a tojássárgája, amely nemcsak tartósabbá teszi a festéket, hanem gyönyörűen fényes felületet is ad neki.
Ahhoz, hogy elkezdjünk dolgozni ezzel a technikával, először össze kell állítanunk az alapanyagainkat. Szükség lesz finomra őrölt pigmentekre – ezek lehetnek természetes ásványi anyagok vagy mesterséges színezők –, valamint friss tojásokra. Kezdjük azzal, hogy elválasztjuk a tojássárgáját a fehérjétől; ehhez óvatosan törjük fel a tojást és hagyjuk lefolyni a fehérjét egy tálba úgy, hogy közben vigyázunk arra, hogy ne sérüljön meg a sárgája burka.
Miután megszereztük tiszta tojássárgáját, helyezzük azt egy másik edénybe és adjunk hozzá némi vizet. Ez segít abban, hogy könnyebben keverhető legyen majd később. Ezt követően lassan adagolhatjuk hozzá választott pigmentünket; itt jön be igazán az alkotói szabadság! Keverjük addig amíg sima pasztává nem válik – ha túl sűrű lenne még mindig adhatunk hozzá némi vizet.
Most pedig térjünk rá arra kérdésre: hogyan alkalmazzuk ezt az elkészült temperafestéket? Az egyik legfontosabb dolog amit érdemes szem előtt tartani ennél technikánál az rétegezés folyamata: mivel viszonylag gyorsan szárad ezért ideális több vékony rétegben való felvitelhez mely mélységet adhat munkának anélkül h vastagnak tűnne . Kezdetnek vegyük ecsetünket -lehetőség szerint puha- ,mert így finoman tudunk dolgozni anélkül h károsodna papír,vagy fa lap amin festeni fogunk .
Elsősorban vázlatosan fessük meg kompozíció főbb elemeit halvány tónusokkal majd fokozatosan építsük tovább részleteken át egységes képpé formálva gondolatainkat .Minden újabb rétegnél figyelni kell arányokra,valamint textúrákra hiszen ezek adják igazi karaktert műalkotásnak . Ha szeretnénk speciális hatásokat elérni akkor próbálkozhatnuk különböző ecsetvonásokkal illetve eszközök használatával mint pl spatula,mely segítségével érdekes struktúrát vihet bele képbe .
Említésre méltó,hogy ezen módszer kiváló bármilyen stílusú ábrázolás esetén legyen szó absztrakt expresszionizmusról,vagy realista portrékról mindegyikhez jól illeszthető csak fantáziánkon múlik miként valósítjuk meg elképzeléseinket!
Végezetül ne feledkezzünk meg arról sem,h megfelelő tárolása nélkül hamar elveszítheti minőségét ezért célszer ajánlott légmentesen zárt edényben tartani illetve rendszeresen ellenőrízni állapotát mielött újból használnank.
Tempera vs. olajfesték: Előnyök, hátrányok és különbségek a két festészeti módszer között
A tempera és az olajfesték két nagyon különböző festészeti módszer, amelyek mindegyike saját előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik. Ezek a technikák évszázadok óta népszerűek a művészek körében, és bár mindkettő lenyűgöző eredményeket hozhat, érdemes megérteni a közöttük lévő különbségeket.
Kezdjük a temperával. Ez egy ősi festési technika, amelyet már az ókori Egyiptomban is használtak. A tempera pigmentjeit általában tojássárgájával keverik össze, ami gyors száradást biztosít. Ennek köszönhetően a művészek rétegezhetik munkájukat anélkül, hogy hosszú időt kellene várniuk az egyes rétegek megszáradására. Az ilyen típusú festék élénk színeket eredményez és kiváló részletességet tesz lehetővé. Ezzel szemben azonban kevésbé rugalmas, mint az olajfesték; ha egyszer megszáradt, nehéz javítani vagy módosítani rajta.
Az olajfesték viszont lassabban szárad – sokkal lassabban –, ami lehetőséget ad arra, hogy alaposan átdolgozzuk és finomítsuk alkotásunkat még napokkal később is. Ez különösen előnyös akkor, ha valaki szeretne mélyebb árnyalatokat elérni vagy fokozatos átmeneteket létrehozni a színek között. Az olajfestékkel készült képek gyakran gazdagabb textúrát mutatnak fel, mivel vastagabb rétegeket alkalmazhatunk rájuk anélkül, hogy attól kellene tartaniuk művészeinknek: repedezni fog.
Természetesen mindkét módszernek megvan a maga helye és ideje; egyik sem jobb vagy rosszabb önmagában véve – csupán más célokra szolgálnak legjobban. Például míg egy aprólékosan kidolgozott ikonográfiánál tökéletes választás lehet a tempera gyorsasága miatt (ahogy azt számos középkori templomi freskón láthatjuk), addig tájképfestményeknél vagy portréknál talán jobban járunk az olajjal annak mélységteremtési képessége miatt.
Érdekes kérdés továbbá karbantartási igényük is: míg egy jól elkészített temperafestmény évszázadokon át változatlan maradhat megfelelő gondoskodással (mint például Botticelli híres „Vénusz születése”), addig sok esetben hallani olyan történeteket antik olajportrékról melyeken bizonyos részek sötétedtek be túlságosan nagy mennyiségű lakk használata következtében.
Mindemellett figyelembe veendők anyagi vonzatok: habár manapság könnyebben hozzáférhetünk bármely eszközhöz legyen szó bármely médiumról – nem feltétlenül volt mindig így! Valaha csak gazdag patrónusainak engedhették meg magukat nagyszabású projektekhez szükséges drága alapanyagokat – pláne amikor importálták őket messzi földekről!
Mindent összevetve tehát akár kezdők vagytok ezen területen próbálkoztatok eddig puszta hobbi-színezgetésekkel vizesblokkban való játék során… Vagy tapasztalt profikként dolgoztatok korábban már reneszánsz stílusjegyekkel rendelkező grandiózus mesterművek formájában – fontos tudnotok milyen irányba indultok tovább újrahasználható információkat birtokolva e két remek médium rejtelmeiről!
